A myasthenia gravis sugárkezelése

Mint az előző közlésekből ismeretes, a myasthenia gravis /MG/ hatékony, eredményes kezelése, mind gyógyszerrel, mind műtéttel az 1930-as években valósult meg. E két eredményes kezelési formával csaknem egyidőben történt meg az első betegek röntgensugár kezelése, ami Kennedy és Moersch nevéhez fűződik 1937-ben. Eleinte évente adott viszonylag kis sugárzási dózissal értek el eredményt. A sugárdózis emelésére Grob mutatott rá, és betegeinek 40 %-án észlelt kifejezett, vagy mérsékelt javulást, ami változó ideig tartott. Kezdetben a sugaras kezelést csaknem kizárólag thymus tumoros esetekben végezték, s csak az 1950-es években ismertette Osserman, a MG nagy kutatója, a nem daganatos esetekben is elért és elérhető eredményeket

Az elvétve közölt jó eredmények ellenére a thymustáji sugárkezelés nem terjedt el széles körben, aminek egyik oka a sugártherápia technikájának és a sugáradag mennyiségének bizonytalan és vitatható volta volt, míg másik okként a sugárkezelés után esetleg bekövetkező szöveti összenövések és zsugorodások a későbbi műtétet nehezítő hatása szerepelt.

Mi a műtétet elsőként végző sebészprofesszor, Sebestény Gyula korai halála miatt rákényszerültünk arra, hogy a műtét helyett valamilyen aktív kezelést találjunk, hiszen 1954-től 1957-ig nem végezhettünk műtétet. Drobni Sándor professzor csak 1957-ben kezdte operálni betegeinket, és végzett 1970-ig több mint 50 thymectomia műtétet. Így került sor arra, hogy 1954-ben dr.Gimes Bélával kidolgoztuk részben a tumor diagnosztikai röntgenvizsgálatokat, az u.n. „sagittalis rétegfelvételek" technikáját, valamint megkezdtük a thymus táj röntgensugaras kezelését nemcsak tumoros esetekben, hanem nem tumoros betegeken is. A sugárkezelés évtizedeken át folyt, /dr.Gimes Béla, dr.Rakonczai Gyula és dr. Király Miklós végezték a Péterfy u, Kórház Radiológiai osztályon.

Ismervén a thymus sejtjeinek különböző sugárérzékenységét, kezdettől fogva nagy, ún. destruktív dózist alkalmaztunk nemcsak a tumoros esetekben, hanem az egyéb MG-ban szenvedő betegeken is. E kezelés, amit megfelelő feltételekkel évente-kétévente ismételni lehetett, hasznosnak bizonyult olyan időszakban, amikor még sem a szteroid, sem a cytosztatikus kezelés, sem a vércserés therápia nem állt rendelkezésünkre, sőt nem is volt ismert. Főleg olyan betegek kerültek sugárkezelésre, akiken a műtét valamilyen ok nélkül nem volt elvégezhető, a gyógyszeres kezelés pedig eredménytelen volt. Elsősorban tehát idős betegek kerültek e kezelési körbe.

Később, amikor a műtéteket újra kezdhettük, - 1972-ben a MÁV Szanatórium Mellkassebészeti osztályán dr. Molnár János főorvos vezetésével - a sugártherápia akkor is integratív része maradt a kezelési tervnek. Műtét előtt viszonylag ritkán kerül sor a sugárkezelésre, ha mégis, akkor a röntgen therápia eredménye a később elvégzendő műtét várható eredményének jó prognosztikai jelzője lett. Másrészt hasznos volt a sugárkezelés, ha a beteg állapota nem tette lehetővé a műtétet, tehát mintegy előkészítő kezelésül kapta a beteg a sugártherápiát.

A már említett röntgendiagnosztikai módszerünk, ami a mellkas fél-egy cm-es rétegfelvételi technikájával mintegy megelőzte a jóval későbbi CT vizsgálatot, tumor kimutatásában közel 90 %-ban eredményes volt, így mind a beteg, mind sebész munkatársunk tudta, hogy a műtét után sugárkezelésre is sor kerül. Ezt szükségesnek tartottuk, és tartjuk ma is, hiszen még jóindulatú, tokon belül elhelyezkedő tumor esetében is elkerülhetetlen, hogy a műtét során ne szóródjanak szét tumorsejtek akár a közvetlen környezetbe, akár az erek útján. E műtét utáni sugárkezelésnek is tulajdonítható, hogy tumor kiújulás, recidíva csak elvétve fordult elő műtéteink után.

A besugárzás pontos helyét, a sugárzás nagyságát, a sugárzás mélységét radiológus munkatársaink határozzák meg, amihez egy időben Seleno-methionin izotóppal végzett előzetes vizsgálat, ami pontosan mutatta a tumor vagy az aktív thymus helyét a mellkasban, jelentős támpontot nyújtott. Sajnálatos, hogy e fontos vizsgálat is áldozatul esett az egészségügyet sújtó értelmetlen zsugorításnak.

A sugárkezelés technikai mikéntje ma már jelentősen megváltozott: röntgen sugárzás helyett modernebb módszerekkel történik az Országos Onkológiai Intézetben dr.Németh György professzor vezetése alatt, pontosan megállapítva a kezelendő terület helyét, nagyságát, mélységét, és tekintetbe véve a daganat szövettani jellegét, amit 6iopszia útján állapítanak meg.

Összefoglalva és visszatekintve megállapíthatjuk, hogy a thymus radiológiai kezelése a modern therápiás módszerek előtt jelentős therápiás értéket képviselt, és megfelelően választott esetekben a jelenlegi, gazdag és modern therápiás inventárnak is része.

/Prof. Dr. Szobor Albert/